A dízel- vagy benzinmotorral szerelt autók kora letűnni látszik, a jövő az elektromos autóké - az Európai Bizottság (EB) arra készül javaslatot tenni szerdán, hogy 2035 után csak zéró emissziós autót lehessen forgalomba hozni. Az intézkedés a klímaváltozás visszaszorítását és az európai zöld megállapodás gyakorlatba ültetését hivatott szolgálni.

Az AFP által idézett több forrás is egybehangzóan azt állítja, hogy az EB 2035-től a károsanyag-kibocsátás teljes megszüntetését tervezi. Mivel ennek a kitételnek csak a villanyautók felelnek meg, kizárólag elektromos hajtású járművek kerülhetnek majd forgalomba.

Az Európai Unió országaiban tavalytól érvényben levő szabályozás 95 gramm szén-dioxid-kibocsátást engedélyez kilométerenként - ezt akarják 2035-ig 100 százalékkal csökkenteni.

Ezek a még tárgyalás alatt álló számadatok hatalmas nyomást jelentenek az iparág számára, amelynek 2027-ig a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos más szigorú előírásokhoz is alkalmazkodnia kell.

A koronavírus-világjárvány miatt világszinten visszaesett az autópiac, az elektromos autók értékesítése azonban lendületesen nő. Az idei év első öt hónapjában nyugat-európai viszonylatban a villanyautók piaci részesedése elérte a 8 százalékot; mintegy 356 ezer ilyen járművet helyeztek forgalomba, többet, mint 2019-ben egész évben.

Az új szabályozások még inkább kedvezni fognak ezeknek a típusú járműveknek, és lassan kiszorítják a piacról a hibrid, valamint az úgynevezett plug-in hibrid autókat. Ez aggodalomra adhat okot az iparág számára, amely 14,6 millió személynek biztosít állást az EU-ban, és még mindig nagymértékben támaszkodik erre a technológiára.

Ha Brüsszel intézkedéseket hoz az elektromos töltőállomások fejlesztésének támogatása érdekében, ''nyitottak vagyunk a tervezettnél nagyobb mértékű CO2-csökkentésre 2030-tól'' - mondta nemrég Oliver Zipse, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) elnöke.

A hosszú ideig a két technológia közötti átmenet lassítását szorgalmazók tábora mára mélyen megosztottá vált. A legtöbben közülük úgy vélik, hogy a túl gyors villamosítás az autók árának emelkedéséhez, valamint munkahelyek megszűnéséhez vezet majd, és a kínai konkurenciának kedvez, amely előbbre tart akkumulátor-gyártás terén.

Európa vezető autógyártó vállalata, az összeladások mintegy egynegyedét magáénak tudó Volkswagen azonban csatlakozott az amerikai Teslához a 100 százalékban elektromos autók népszerűsítése terén. Történik mindez a 2015-ös, úgynevezett Dieselgate botrány után, amely fényt derített arra, hogy a gyártó egy szoftver segítségével meghamisította a teszteken dízelüzemű autói károsanyag-kibocsátással kapcsolatos adatait.

"Óriási konfliktus van jelenleg az ACEA-n belül. A Volkswagen most az elektromos autókat részesíti előnyben, hogy a Dieselgate-botrány után javítson a megítélésén. A csoport óriási beruházásokat eszközölt, így a termékei megfelelnek az újonnan bevezetni tervezett szabályoknak" - magyarázta Matthias Schmidt német elemző. "A Volkswagen tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy növelje piaci részesedését és néhány versenytársát sarokba szorítsa" - tette hozzá.

A Volkswagen júniusban bejelentette, hogy 2033 és 2035 között elkezdi megszüntetni benzines és dízelmotoros autóinak forgalmazását.

''Egy autó átlagos élettartama 15 év. Ha 2050-re szén-dioxid-kibocsátástól teljesen mentes közlekedést akarunk, legkésőbb 2035-ben kell eladni az utolsó belső égésű motorral szerelt autót" - véli Diane Strauss, a franciaországi Közlekedés és Környezetvédelem civil szervezet tagja.

Júniusban közzétett rangsorában a szervezet elmarasztalta a Daimler (Mercedes), a BMW, a Stellantis (PSA, Fiat) és a Toyota vállalatot "kevésbé ambiciózus" terveik miatt, ezek a gyártók ugyanis továbbra is jórészt a szennyezőnek tartott újratölthető hibridekre alapoznak. A Renault és a Hyundai jó helyezést ért el, de a Volkswagen és a Volvo a listavezetők.

A belső égésű motorokkal szerelt autók forgalmazásának 2035-től való betiltása "jó kompromisszum az ipari és társadalmi szempontból túl korai 2030 és az éghajlati megfontolásból túl késői 2040 között" - mondta Pascal Canfin, az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. Canfin egy "több milliárd eurós alap" létrehozását is szorgalmazza a technológiai váltás által érintett ágazatokban működő kis- és középvállalkozások támogatására.

 {
 "excerpt": "A dízel- vagy benzinmotorral szerelt autók kora letűnni látszik, a jövő az elektromos autóké - az Európai Bizottság (EB) arra készül javaslatot tenni szerdán, hogy 2035 után csak zéró emissziós autót lehessen forgalomba hozni. Az intézkedés a klímaváltozás visszaszorítását és az európai zöld megállapodás gyakorlatba ültetését hivatott szolgálni.",
 "creationDate": "2021-07-09",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/a-dizel-es-benzinmotorral-szerelt-autok-korszakanak-lezarasat-kesziti-elo-az-eu/",
 "language": "hu",
 "categories": "Energia|Gazdaság|Kereskedelem|News",
 "media": "Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2021/07/agerpres_11813854.jpeg",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}