A Bizottság a közzétette a roamingpiacról készült első teljes körű felülvizsgálat eredményeit, amelyekből kiderül, hogy a roamingdíjak 2017. júniusi megszüntetése jelentős előnyökkel járt az uniós utazók számára. Az EU-n belüli utazások során generált mobiladat-forgalom a tízszeresére nőtt a „roam-like-at-home”, azaz a belföldi díjszabás szerinti barangolás bevezetését megelőző év forgalmához képest. A legnagyobb adatforgalmat (a korábbinál 12-szer nagyobbat) a nyaralási időszakban mérték.

Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos elmondta: „A felülvizsgálat ismételten rávilágított arra, hogy mekkora sikert aratott a roamingdíjak eltörlése. Az uniós polgárok életét jelentősen megkönnyíti, hogy az utazások során szabadon használhatják mobilkészülékeiket. Ugyanakkor az is egyértelműen látszik, hogy az uniós roamingpiac továbbra is jól működik. Egyes aggodalmakkal ellentétben a barangolási díjak megszüntetése nem járt a belföldi hívásdíjak emelkedésével, sőt, éppen az ellenkezője volt tapasztalható: a mobilszolgáltatások belföldi díjai EU-szerte csökkentek.”

Az EU-n és az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belüli roaming internethasználat 2018 nyarán (a harmadik negyedévben) volt a legintenzívebb: a külföldi mobilinternet-használat tizenkétszer magasabb volt, mint mielőtt eltörölték a kiskereskedelmi roamingdíjakat. Ugyanebben az időszakban a külföldről kezdeményezett telefonhívások száma csaknem a háromszorosára ugrott.

Nagykereskedelmi szinten a díjplafonok jelentős csökkenése miatt a nagykereskedelmi roamingdíjak még lejjebb szorultak, így majdnem minden roamingszolgáltatók számára fenntartható lépést jelentett a roamingdíjak eltörlése.

A jelentés azt is megállapította, hogy a roamingpiacon kialakult versenydinamika a közeljövőben valószínűleg nem fog változni, ami azt jelenti, hogy továbbra is szükség van a jelenlegi kis- és nagykereskedelmi szabályozásra. A jelenlegi roamingszabályokat az elkövetkező években is alkalmazni kell annak érdekében, hogy a polgárok a továbbiakban is többletköltségek nélkül élvezhessék a barangolás előnyeit az EU-n belül.

  1. június 15. óta az uniós polgárok az EU-n belüli utazásaik során ugyanúgy használhatják mobiltelefonjukat hívásra, SMS-ezésre és internetezésre, mint saját országukban, azaz többletköltségek nélkül. A belföldi díjszabás szerinti roaming egyike azon kézzelfogható előnyöknek, amelyeket a digitális egységes piac létrehozása jelentett az európai vállalkozások és fogyasztók számára, és egyúttal a Juncker-Bizottság egyik legnagyobb sikere.

A Bizottság első teljes körű felülvizsgálati jelentése kiegészíti és megerősíti a 2018 decemberében közzétett időközi jelentés megállapításait: az EU-n és az EGT-n belüli utazások során a mobilszolgáltatások iránti kereslet gyors növekedésnek indult a roamingdíjak eltörlése óta. A jelentés továbbá megerősíti a méltányos használatra vonatkozó szabályok és az eltérési mechanizmus felülvizsgálatának idén korábban közzétett eredményeit. Ezek a barangolásról szóló rendelettel bevezetett alapvető biztosítékok – melyek a felülvizsgálat szerint eddig megfelelően működtek – arra szolgálnak, hogy meggátolják a belföldi piacok torzulását.

A barangolásról szóló rendelet jelenleg 2022 júniusáig van hatályban.

 {
 "excerpt": "A Bizottság a közzétette a roamingpiacról készült első teljes körű felülvizsgálat eredményeit, amelyekből kiderül, hogy a roamingdíjak 2017. júniusi megszüntetése jelentős előnyökkel járt az uniós utazók számára. Az EU-n belüli utazások során generált mobiladat-forgalom a tízszeresére nőtt a „roam-like-at-home”, azaz a belföldi díjszabás szerinti barangolás bevezetését megelőző év forgalmához képest. A legnagyobb adatforgalmat (a korábbinál 12-szer nagyobbat) a nyaralási időszakban mérték.",
 "creationDate": "2019-12-10",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/az-unios-roamingdijak-megszunese-ota-megugrott-a-kulfoldi-mobilhasznalat/",
 "language": "hu",
 "categories": "Kereskedelem|News",
 "media": "Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2019/12/agerpres_7698990.jpeg",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}