Amikor a 18 éves Joseph vásárolt egy pasztillát a francia Riviérán, egy cannes-i bazárban, meg volt győződve, hogy morfiumot vett. Fogalma sem volt, hogy a pasztilla tartalmaz egy fentanil nevű, erős opioid fájdalomcsillapítót, amelyből néhány milligramm elegendő ahhoz, hogy végezzen az emberrel.

Azon a 2016 decemberi estén Joseph meghalt túladagolásban. Korábban már bevett egy szorongás elleni gyógyszert, és a szerek keveréke végzetes volt számára.

Az Amerikai Egyesült Államokban megszokottakká váltak az ilyen tragédiák: a kormány adatai szerint a fentanil és más szintetikus opioidok 2018-ban 32.000 ember halálát okozták.

Európának eddig sikerült elkerülnie egy ilyen méretű válságot, de a rendőrség és a szakemberek figyelmeztetése szerint a veszély még ott lebeg az öreg kontinens felett.

Egyre több fentanil jelenik meg a piacon, és emiatt bizonyos országokban egyre nő a túladagolás okozta halálesetek száma.

„Néhány speciális esetet leszámítva, mint amilyen például a végső stádiumban levő rákbetegeké, a fentanil fogyasztása veszélyesebb, mint az orosz rulett” – nyilatkozta Joseph édesanyja, Juliette Boudre.

000_1OP9NB.jpg

A hatóságok szerint a fentanil és más szintetikus opioidok 32.000 ember halálát okozták 2018-ban az USA-ban

Fiánál először nyugtatófüggőség alakult ki, majd fokozatosan áttért a kodeinalapú fájdalomcsillapítókra.

- A sorozatgyilkos -

Les Fiander, az Europol kábítószer-ellenes csapatának vezetője szerint ami a fentanillal kapcsolatban a legfélelmetesebb, az a fogyasztói profil.

„A fogyasztók nagyon fiatalok, és nem tudják pontosan, mit vesznek be, mert a fentanilt gyakran más drogokkal keverik: heroinnal, kokainnal. Ez nagyon veszélyes az olyan személyekre nézve, akik nem tolerálják az opioidokat” – magyarázta.

Szintén 2016-ban a 80-as évek egyik legendás zenésze, Prince, 57 évesen életét vesztette a fentanil véletlen túladagolása miatt. Halála az Amerikai Egyesült Államokban már-már sorozatgyilkosként számon tartott szer okozta tragédiák jelképe lett.

A fentanilt orvos írja ki, és fájdalomcsillapító tapasz, orrspray vagy a nyelv alá helyezendő pasztilla formájában lehet hozzájutni. A túladagolás olyankor fordul elő, amikor a beteg eltéveszti a napi megszabott adagot, vagy ha pult alól szerzi be a szert.

Ez a heroinnál ötvenszer, a morfiumnál pedig százszor erősebb opioid Kínában és Mexikóban a tiltott szerek listáján szerepel. Az úgynevezett dark weben azonban bárhonnan megrendelhető, por vagy tabletta formájában lehet így hozzájutni.

A sárgás színű anyagot cigaretta formájában elszívják, orron át felszívják, beinjekciózzák vagy tabletta formájában veszik be. Akár két milligramm fentanil már végzetes lehet, és ez nem több két homokszemnek megfelelő mennyiségnél. Márpedig az esetek többségében sem a drogkereskedők, sem a fogyasztók nem tudják pontosan kimérni a mennyiségeket.

Alászállás a pokolba

Az USA-ban az orvosok okolhatók a jelenség járványszerűvé fokozódásáról, miután - bedőlve a gyógyszeripar képviselőinek - túl sok páciensnek írtak ki opioid tartalmú fájdalomcsillapítót.

000_1ON8HJ.jpg

Amerikai vámellenőrök illegális drogok után kutatnak a csomagokban a New York-i John F. Kennedy repülőtéren

Donald Trump elnök 2017 októberében közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett az egyre súlyosbodó opioid-válság miatt.

Európában azonban más a helyzet - vélik az AFP által megkérdezett szakemberek.

Az orvosok odafigyelnek arra, hogy indokolatlan esetben ne írjanak fel a fentanilhoz hasonló opioid-alapú szereket - állítja a kábítószer- és a kábítószer-függőség európai megfigyelőközpontjának (EMCDDA) tudományos igazgatója, Paul Griffiths.

Bizonyos opioidok használata azonban így is aggodalomra ad okot Európában - ilyen például a tramadol, amely függőséget okozhat, és a nem megfelelő mennyiségű bevitel túladagoláshoz vezethet.

Az amerikai válság aggodalmakat keltett az erős drogokhoz szokott európai fogyasztókban is - állítja a kábítószer- és a kábítószer-függőség francia megfigyelőközpontjának (OFDT) kutatója, Magali Martinez. "Többségük veszélyesnek tartja a fentanilt a túladagolás fokozott kockázata miatt" - mondta a szakember, hozzátéve azonban, hogy az európai drogfogyasztókat nem is vonzza túlságosan ez a gyógyszer, mivel "inkább kábító, mintsem euforikus hatása van".

Európában még ritka jelenség a fentanil-függőség, de vannak rá esetek.

Jacques - aki valódi nevét nem kívánta felfedni - annak ellenére vált opioid-függővé, hogy az egészségügyben dolgozik, és tudatában van annak, milyen kockázatokkal jár ez a függőség.

Az 50 éves rendszeres kokainfogyasztó azt követően nyúlt ehhez a szerhez, hogy átment egy váláson, majd egy motorkerékpár-balesetben több csonttörést is szenvedett. Ez volt a pokolra való alászállás kezdete - meséli.

Az első néhány adag hatásával elégedett volt, hiszen a boldogság és az emberekhez való kötődés illúzióját keltette. Egy idő után azonban egyre többre volt szüksége, a napi 2-3 adagról eljutott a napi 5-6 kis tubus orrspray-ig.

A tünetek egyre szaporodtak és erősebbek lettek: álmosság a munkahelyen, szédülés, hányinger, székrekedés és éles lábfájdalom kínozta napokon át. Szakmai státuszát kihasználva öt éven át szert tett magának a gyógyszerre. Két alkalommal túladagolta a szert. Barátai mind a kétszer megmentették, és bár kevés választotta el a haláltól, nem tudott leállni a fogyasztással.

- Kifinomult hálózatok -

"A drog rabja voltam. Semmiféle élvezetet nem nyújtott a fogyasztása, csak kínt okozott. Az utolsó két évben háromnaponta elmondtam magamnak, hogy abbahagyom. De aztán mégis mindig úgy alakult, hogy bevettem a következő adagot".

Fentanyl.jpg

Az USA-ban az orvosok idézték elő a fentanil-járványt, mivel túl gyakran írtak ki opioid tartalmú gyógyszereket

Jacques immáron 12 hónapja nem nyúlt fentanilhez. A sikert az anonim kábítószer-fogyasztók ülésein való napi szintű részvétellel magyarázza.

Az EMCDDA-nak nincsenek pontos statisztikái a fentanil által Európában okozott halálesetekről. A szervezet adatai szerint 2017-ben 8200 halálesetet jegyeztek túladagolás miatt az öreg kontinensen, ez a szám azonban minden típusú drog és gyógyszer túladagolása okozta elhalálozást magában foglal. Ezeknek a mintegy 70 százaléka köthető az opioidokhoz, ezen belül pedig a halálesetek nagy részéért a heroinfogyasztás volt a felelős - állítja Griffiths.

A túladagolást azonban ritkán okozza csak egyféle drog vagy gyógyszer, pontos adatok hiányában pedig a fentanil és számos származékának - nagyon hasonló molekurális struktúrával rendelkező anyagok - a tragédiákban való szerepe könnyen átcsúszik a radaron - hívja fel a figyelmet az EMCDDA.

Éppen ettől tart Joseph anyja is. Joseph halála után semmiféle nyomozás nem indult az ügyben. A fentanilra csak hetekkel később bukkantak rá, amikor Juliette Boudre megtalált egy pasztillát, amelyet a fia a dolgai között rejtegetett, és egy rendőr ismerőse segítségével elküldte laborba vizsgálatra.

Európában egyre nagyobb mennyiségű fentanilt koboznak el. A 2016-ban jegyzett egy kilogrammhoz képest 2017-ben már 15 kilogrammnyit foglalt le a rendőrség. Ebből a mennyiségből több milliónyi adag állítható elő - mondja Griffiths.

Néhány európai országban nőtt a túladagolás okozta halálesetek száma. Nagy-Britanniában 2017-ben 75 ember halálát okozta a fentanil, ami 29 százalékkal több az előző évhez viszonyítva - közölték a hatóságok.

Az EMCDDA és az Europol egyik jelentése szerint Svédországban 2014-től mostanig legalább 370-en haltak meg a fentanil és származékainak túladagolása miatt, ami azt jelenti, hogy a szer halálosabb a heroinnál. Észtországban pedig egy "heroinhiányos" időszak következményeként a 2000-es évek elején a kábítószerfüggők által leginkább használt szerré vált a fentanil - állítja Griffiths.

Az EMCDDA adatai szerint a kis balti országban 1600 haláleset történt 2001 óta túladagolás miatt, és az esetek többségében a fentanil és más szintetikus opioidok idézték elő a bajt.

"Tavaly felszámoltak egy bűnbandát, és a fentanil szinte teljesen eltűnt az észt piacról" - magyarázta Griffiths, aki szerint az egészségügyi szektor és a rendőrség erőfeszítéseinek lassan-lassan megmutatkoznak az eredményei.

Franciaországban egyelőre korlátozott hatást fejt ki a fentanil: 2015 és 2018 között évente kevesebb mint tíz halálesetet okozott a fentanil és évi hetet a valamilyen fentanil-származék vagy fentanil-analóg (a fentanil valamilyen kémiai variánsa) - nyilatkozta az OFDT-t képviselő Martinez.

Mindeközben azonban tízmillió francia polgárnak írnak fel változó erősségű opioidot - derül ki a francia gyógyszerbiztonsági hatóság jelentéséből.

"A fájdalmakkal küzdők gondozása állandó egészségügyi válságot generál" - állítja Matthieu Noel, a francia kábítószer-ellenes egység stratégiai elemzési osztályának vezetője.

A drogellenes egységek számos kis laboratóriumot felszámoltak az elmúlt években Észtországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Svédországban.

"Ezeknek a kábítószereknek/gyógyszereknek a nagy része azonban Kínából származik, az esetek többségében a dark weben vásárolják meg őket, és postai úton jutnak Európába" - állítja Les Fiander az Europoltól.

"Ez egy teljesen névtelen folyamat, ennélfogva rendkívül nehéz felderíteni". A kereskedői hálózatok "igen kifinomult módszer szerint járnak el, a gyógyszergyártással vagy -kereskedelemmel foglalkozó vállalatokhoz hasonlóan szerveződnek, külön-külön személyek felelnek a logisztikáért, rendelésekért, weboldalakért".

- Hozzáférés az ellenszerhez -

Az Európai Rendőrségi Hivatalnak nem áll szándékában pánikot kelteni - tette hozzá a szakember -, de nagyon komolyan kezeli a fenyegetettséget, és együttműködik az amerikai hatóságokkal.

000_1OP9GC.jpg

Az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (Drug Enforcement Administration) szerint egy kilogrammnyi fentanil 1,5 millió dollárt generál a feketepiacon

Az európai piacon az elmúlt tíz évben megjelent 49 új szintetikus opioid közül 34 fentanil-származék. Hat közülük 2018-ban tűnt fel először.

A legjobban azonban a mexikói szervezett bűnözés aggasztja az Europolt.

"Nemrég olyan mexikói bűnözőket azonosítottunk Európában, akik metamfetamin-előállítással is foglalkoztak" - mondta Fiander. "Előfordulhat, hogy a jövőben áttérnek a fentanilra. Ez esetben nagyon súlyos lenne a helyzet."

A fentanillal való kereskedés igen jövedelmező a drogkereskedők számára - állítja az EU megfigyelőközpontjának illetékese.

Az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (Drug Enforcement Administration) szerint egy kilogrammnyi fentanil legalább 1,5 millió dollárt generál a feketepiacon.

"A koka és az ópiummák termesztésére alkalmas területek csökkenésével egyre nagyobb teret hódítanak majd maguknak a szintetikus drogok" - állítja Griffiths.

"Az erős szintetikus drogok valós piaci előnyt jelenthetnek, és a fentanil kiválóan illeszkedik ebbe a képbe" - tette hozzá.

A fentanilt és származékait mutatták már ki hamisított Xanax-pasztillákban és elektronikus cigarettákba való folyékony oldatban is - állítja az Europol és az EMCDDA.

Mivel kénytelenek felvenni a harcot e többarcú fenyegetéssel, az Európai Unió egészségügyi szolgálatai most azon dolgoznak, hogy könnyítsék meg a hozzáférést a túladagolás esetén ellenszerként használható naloxone-hoz, amely eddig vényköteles volt.

Az EU csaknem egytucatnyi országa dolgozik már azon, hogy azonnal használható elsősegély-készleteket dobjanak piacra injekciók vagy orrspray formájában, amelyek használata nem feltételez előzetes orvosi kivizsgálást.

Szakértők szerint azonban az, hogy ezek a készletek hozzáférhetők lesznek a gyógyszertárakban, még nem elégséges.

 {
 "excerpt": "Amikor a 18 éves Joseph vásárolt egy pasztillát a francia Riviérán, egy cannes-i bazárban, meg volt győződve, hogy morfiumot vett. Fogalma sem volt, hogy a pasztilla tartalmaz egy fentanil nevű, erős opioid fájdalomcsillapítót, amelyből néhány milligramm elegendő ahhoz, hogy végezzen az emberrel.",
 "creationDate": "2020-03-07",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/europanak-eddig-sikerult-elkerulnie-a-fentanil-valsagot-de-meg-meddig/",
 "language": "hu",
 "categories": "News",
 "media": "Photo|Videó",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2020/02/000_1OQ1E4.jpg",
 "status": "publish",
 "authorId": "6",
 "author": "afp"
}