Többhétnyi szigorú korlátozások és a gazdaság teljes leállása után több európai ország is lazítani készül a korlátozásokon, megpróbálja visszaterelni az életet a normális kerékvágásba, de csak fokozatosan és elővigyázatosan, hogy elkerülje az újabb koronavírusos esetek megjelenését - számol be április 14-i elemzésében a BBC Mundo.

A kilábalást előkészítő államok sorába tartoznak azok is, amelyeket a leginkább érintett a koronavírus-világjárvány: Olaszország és Spanyolország, ahol a hét elejéig 153.363, illetve 169.496 megbetegedést jegyeztek. Az elmúlt napokban mindkét országban csökkent az új esetek száma.

E két ország mellett Dánia, Ausztria, a Cseh Köztársaság és Bulgária is elkezd enyhíteni a korlátozásokon.

Az Egészségügyi Világszervezet azonban arra figyelmeztet, hogy a társadalmi elkülönítésre vonatkozó intézkedések túl korai lazítása veszélyt rejthet magában.

Spanyolország

Spanyolország gazdasága március 27-étől gyakorlatilag megbénult, ettől a héttől kezdődően azonban fokozatosan újraindítják.

A feldolgozóiparban, az építkezésben és a szolgáltatási szektorban dolgozók, akik nem tudnak otthonról dolgozni, visszatérhetnek a munkahelyükre, de szigorú biztonsági szabályokat kell betartaniuk. Az építőipari cégek olyan helyeken vállalhatnak munkát, ahol nincsenek lakók. A javítási munkálatok nem engedélyezettek.

A lakosság többi részének továbbra is otthon kell maradnia.

A vírus újbóli gyors terjedésének megakadályozása érdekében a hatóságok 10 millió védőmaszkot osztanak szét a tömegközlekedési eszközökön.

Spanyolországban több mint 17 ezer személy halálát okozta a Covid-19, az új megbetegedések száma azonban csökkent az elmúlt héten.

"Mindannyian szeretnénk, hogy ismét kijárhassunk, de ennél is jobban szeretnénk megnyerni ezt a háborút, elejét venni a vírus újabb terjedésének" - fogalmazott vasárnap Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, hozzátéve, hogy egy szakértői bizottsággal folytatott egyeztetés után hozták meg a döntést.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Spanyolország nem lépett még "a második fázisba" a koronavírus elleni küzdelemben, és további két hétig fenntartják a korlátozásokat, csak "nagyon fokozatosan" állnak majd vissza a dolgok a normális kerékvágásba.

Olaszország

Olaszország a koronavírus által leginkább érintett ország Európában, itt mintegy 19.900 halálos áldozatot követelt a betegség. Keddtől kezdődően a kormány elrendelte többek közt a papírboltok, a könyvesüzletek és a gyermekruhákat árusító boltok újbóli megnyitását - írja a BBC Mundo.

Mindemellett azonban Giuseppe Conte miniszterelnök múlt héten leszögezte, hogy május 3-áig biztosan meghosszabbítanak minden más korlátozást és intézkedést.

A gyárak és a fontosabb ipari létesítmények továbbra is zárva maradnak. Conte arról biztosított mindenkit, hogy figyelemmel követik az új megbetegedések számának alakulását, és meghozzák a megfelelő döntéseket, amint a körülmények ezt lehetővé teszik.

Olaszországban vasárnap 431 halálesetet jelentettek, ez a legalacsonyabb szám az elmúlt három hétben.

Dánia, egy lépéssel előrébb

Egy hónap után az északi országban kinyitnak az iskolák és óvodák. Dánia az elsők között vezette be a korlátozó intézkedéseket, és most kezd enyhíteni ezeken.

"Fontos, hogy ne tartsuk bezárva a dán embereket a kelleténél hosszabb ideig" - mondta Mette Frederiksen miniszterelnök múlt héten, amikor bejelentette az intézkedést.

Úgy tűnik, kézben tartják a járványt, a kormány pedig újra akarja indítani a gazdaságot, de nem szeretne hibás lépést tenni.

"Ha túl korán megnyitjuk Dániát, azt kockáztatjuk, hogy rövid időn belül visszatérnek a megbetegedések, és ismét le kell majd zárnunk az országot" - figyelmeztetett Frederiksen.

A Dániában elrendelt intézkedések kétségkívül enyhébbek voltak a Spanyolországban vagy Olaszországban hozottaknál. A BBC koppenhágai riportere, Adrienne Murray szerint a dán fővárosban nem volt otthoni elkülönítésre vonatkozó parancs.

A kocsmák, éttermek, sporttermek és fodrászatok bezártak, de számos üzlet továbbra is nyitva tartott. A fesztiválokat és más köztéri rendezvényeket azonban szeptemberig betiltották.

A kormány május 10-én vizsgálja majd meg a korlátozások további enyhítésének lehetőségét.

Április 11-éig Dánia 6000 megbetegedést és 260 halálesetet jelentett. A kórházba utaltak és az intenzív terápiás ellátásra szorulók száma csökkenni kezdett ettől a hónaptól.

Más országok

Norvégia, Ausztria, a Cseh Köztársaság és Bulgária szintén előkészítette már a normalitáshoz való visszatérés ütemtervét.

Ausztriában ismét kinyitnak a 400 négyzetméteresnél kisebb üzletek, a vasáruboltok és a kertészboltok, május 1-jétől pedig a kereskedelmi központok, a fodrászatok és a borbélyüzletek is. A szállodáknak és éttermeknek jövő hónap közepéig várniuk kell még a nyitással, a rendezvények szervezésére vonatkozó tiltás pedig június végéig biztosan érvényben marad.

Az alpesi országban 14 ezer megbetegedést jegyeztek és több mint 350 fertőzött hunyt el az új koronavírus miatt.

Norvégiában kinyitnak az óvodák, egy héttel később pedig az elemi iskolák is.

Bulgáriában ismét megnyitják a zöldség- és gyümölcspiacokat.

A Cseh Köztársaságban ismét működnek a vasáruboltok, valamint a kerékpárüzletek, és enyhítették a szabadtéri tevékenységekkel kapcsolatos korlátozásokat. A normalitáshoz való visszatéréstől azonban még számos országhoz képest nagyon távol áll.

Az Egyesült Királyság külügyminisztere, Dominic Raab elismerte, hogy még túl korai lenne a megszokott életvitelhez való visszatérést mérlegelni.

Németországban - ahol több mint 3 ezer halálos áldozatot követelt a Covid-19 - szintén nagy a nyomás az üzleti élet normalizálásának elindítása érdekében.

Azt, hogy ezeknek az országoknak a korlátozások lazítására vonatkozó döntése sikeres lesz-e vagy hibának bizonyul, csak az idő fogja eldönteni - szögezi le a BBC Mundo elemzése.

Romániában Klaus Iohannis államfő kedden bejelentette a szükségállapot 30 nappal történő meghosszabbítását.

"Aláírtam a szükségállapot harminc napos meghosszabbításáról szóló rendeletet, hogy továbbra is a leghatékonyabb intézkedéseket hozhassuk a koronavírus-járvány terjedésének korlátozása érdekében" - nyilatkozta az államfő.

Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az államok példátlan korlátozásokat vezettek be, nincs még egyértelmű jele annak, hogy világszinten lassulna a járvány terjedése.

 {
 "excerpt": "Többhétnyi szigorú korlátozások és a gazdaság teljes leállása után több európai ország is lazítani készül a korlátozásokon, megpróbálja visszaterelni az életet a normális kerékvágásba, de csak fokozatosan és elővigyázatosan, hogy elkerülje az újabb koronavírusos esetek megjelenését - számol be április 14-i elemzésében a BBC Mundo.",
 "creationDate": "2020-04-16",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/kulcsfontossagu-het-europaban-egyes-orszagok-kezdenek-enyhiteni-a-covid-19-miatt-bevezetett-korlatozasokon/",
 "language": "hu",
 "categories": "Kereskedelem|Koronavírus|News",
 "media": "Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2020/01/Jacques-Demarthon-CROP-2.jpg",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}