Az európai lakosság háromnegyedének (75 százaléka) vannak utazási tervei 2020-ra, de nagyrészt országon belüli kirándulásokat terveznek, és tízből hatan (60 százalék) ugyanannyit szánnak költeni idén üdülésre, mint a világjárvány előtt, vagy csak kevéssel kevesebbet - derül ki egy csomagmegőrző hálózat és egy romániai utazós blog közös közvélemény-kutatásából.

A romániai válaszadók körében magasabb - 87 százalékos - azoknak az aránya, akik belföldi utazásokat (is) terveznek erre az évre.

A LuggageHero és az All4Travel által májusban készített felmérés adatai értelmében az európai lakosság 70 százaléka idén sem tervez lemondani az utazásról - ez 23 százalékkal több a múlt hónapban jegyzettnél. A válaszadók 20 százaléka azonban csak jövő évtől tervez külföldi utazást, 6 százalékuk pedig azt mondta, amíg nem lesz hozzáférhető az oltás, nem hagyja el az országot.

Az üzleti célból rendszeresen utazók 60 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban is lesz legalább egy üzleti útja.

Az idei utazásokkal kapcsolatos optimista becslések ellenére azonban a megkérdezettek mindössze 60 százaléka gondolja úgy, hogy az erre a célra szánt költségvetése ugyanakkora marad vagy csak kevéssel lesz kisebb a koronavírus-világjárvány előttinél. Áprilisban még a válaszadók 51 százaléka vélekedett így.

A felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka válaszolta azt, hogy belföldi utazásokat tervez a május és szeptember közötti időszakban, autóval szeretne nagyobb távolságokat megtenni az országban, vagy kiruccanásokat tervez kedvenc városaiba. A romániai válaszadók körében meghaladja az európai átlagot, eléri a 87 százalékot azoknak az aránya, akik belföldi utazásokat is terveznek erre az évre.

Az európaiak több mint fele válaszolta azt, hogy a nyári hónapokban szeretne kirándulni, 20 százalékuk pedig annyira vágyik erre, hogy már a korlátozások megszüntetését követő 15 napban útra kel. Ugyanakkor a megkérdezettek 3 százaléka nem tervezi elhagyni a lakhelye szerinti települést mindaddig, amíg nem fér hozzá az oltáshoz, és hasonló azoknak az aránya, akik megvárják ezzel a gazdaság újraindulását.

Ami az üzleti utakat érinti, a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy év végéig lesz legalább egy ilyen útja. A romániai válaszadók körében ez az arány mindössze 10 százalékos.

grafic-hu.png

A felmérésből az is kiderül, hogy az ebben részt vevők több mint háromnegyede szerint a világjárvány viszonylag csekély hatást gyakorolt a családi költségvetésre (0-2 százalék), ugyanakkor azonban az európaiak 11 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt hónapokban több mint 50 százalékkal csökkent a család jövedelme. A romániai megkérdezettek közül 16 százalék mondta ezt, 64 százalék pedig azt válaszolta, hogy sikerült e küszöb alatt tartaniuk a jövedelemkiesést.

A 2020-as utazásokra szánt költségvetés kapcsán az európaiak 42 százaléka mondta azt, hogy becslései szerint nem kell csökkentenie az eredetileg erre a célra szánt összeget (áprilisban ez az arány 36 százalék volt), 18 százalék pedig 0-20 százalékkal vágja vissza a keretet. A romániaiak vakációs büdzsével kapcsolatos becslései hasonlóak az európaiakéhoz: a romániai lakosság 56 százaléka és az európaiak 60 százaléka gondolja úgy, hogy legtöbb 20 százalékkal kell csökkentenie az erre a célra szánt összeget.

Az online kérdőíves közvélemény-kutatás május 10-e és 14-e között készült a világ különböző pontjain élő 1600 személy megkérdezésével.

A LuggageHero.com poggyászmegőrző egy világszintű hálózat, amely lehetővé teszi az utazók számára csomagjaik biztonságos, kényelmes és gazdaságos elhelyezését a hálózathoz csatlakozott kávézókban, üzletekben, szállodákban és más helyeken.

Ez idáig már több mint kétmillió órára helyeztek el csomagot megőrzésre a hálózathoz csatlakozott több mint ezer európai és észak-amerikai helyiség révén. A hálózatot olyan neves kiadványok is ajánlják, mint a New York Times, a Lonely Planet, a The Washington Post vagy a CNBC televíziócsatorna.

 {
 "excerpt": "Az európai lakosság háromnegyedének (75 százaléka) vannak utazási tervei 2020-ra, de nagyrészt országon belüli kirándulásokat terveznek, és tízből hatan (60 százalék) ugyanannyit szánnak költeni idén üdülésre, mint a világjárvány előtt, vagy csak kevéssel kevesebbet - derül ki egy csomagmegőrző hálózat és egy romániai utazós blog közös közvélemény-kutatásából.",
 "creationDate": "2020-05-22",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/az-europaiak-75-szazaleka-tervez-utazasokat-2020-ra-romaniaban-ez-az-arany-eleri-a-87-szazalekot/",
 "language": "hu",
 "categories": "Koronavírus|News",
 "media": "Infographic|Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2020/05/foto-agerpres-travel.png",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}