Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott az lengyel-belarusz határon, az AFP leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.

- A görög-török határ -

Görögország 2012-ben két 11 kilométer hosszú és 3 méter magas szögesdrótkerítést emelt a Törökországgal közös határvonalán, ahol korábban taposóaknák voltak.

A Görögország összeomlását okozó 2009-es pénzügyi válság után a menekültek főként Görögországon át próbáltak eljutni az Európai Unióba tagállamaiba. Sokan a 150 kilométeres határvonal jelentős részén természetes határt képező Evrosz folyón keltek át.

Miután 2020-ban Törökország 'megnyitotta kapuit' az EU-ba tartó menekültek előtt, a görög kormány 40 kilométeres, 'áthatolhatatlan' résszel bővítette ki a kerítést. A munkálatokat augusztusban fejezték be.

A görög katonák ezen kívül egy egy kilométeres hosszúságú katonai övezetet is őriznek, amelybe őrtornyokat építettek és határvédelmi eszközöket telepítettek.

gr-hu.png

- A bolgár-török határ -

Bulgária 2014-ben felhúzott egy 30 kilométeres szögesdrótkerítést a Törökországgal közös határvonalán, ahol a migránsok próbáltak átjutni, hogy elkerüljék a Földközi-tengeren történő átkelés veszélyeit.

Négy évvel később a kerítést kibővítették a határvonal csaknem teljes, 259 kilométeres hosszán.

gr-2-hu-.png

- A magyar-szerb és a magyar-horvát határ -

A 2015-ös migránsválság idején, amikor több mint egymillió ember próbált a háború és a szegénység elől Európába menekülni a balkáni útvonalon, az Orbán Viktor vezette populista magyar kormány 175 kilométer hosszú, 4 méter magas szögesdrótkerítést emelt a szerb, majd egy 120 kilométerest a horvát határon.

- A szlovén-horvát határ -

Az ezt követő hetekben Szlovénia szögesdrótkerítést húzott a Horvátországgal közös 640 kilométeres határának csaknem egyharmadán. Azóta kibővítette a kerítést a városok és turisztikai övezetek közelében.

- A görög-észak-macedón határ -

2015 novemberében, amikor menekültek ezrei lépték át Észak-Macedónia déli határát a Gyevgyelija környéki mezőkön keresztül, az kormány három kilométeres fémkerítést épített a megfékezésükre. Utána még egy kerítés következett nyugatabbra, Medzitlija mellett, egy harmadik pedig délkeletre, a Dojran-tó közelében. A három kerítés hossza összesen már 32 kilométer.

- Az osztrák-szlovén határ -

2015 decemberében Ausztria kerítést épített a Szlovéniával közös határának egy részén. Ez az első határ a schengeni-övezetben, ahol újra bevezették az ellenőrzést. Eután épült meg a Brenner-hágón, az osztrák-olasz határon lévő kisebb kerítés. Az évek során mindkettőn réseket vágtak a kirándulók, a vadállatok és helyi termelők számára, a kerítéseket benőtte a növényzet.

- Francia falak Calais-nél -

Franciaország mintegy 12 kilométer hosszan emelt masszív falakat és kerítéseket Calais kikötője körül és a Csatorna-alagút bejáratánál, hogy megakadályozza a menekültek átkelését Nagy-Britanniába.

Jelenleg a legtöbb migráns kis csónakokkal próbál átkelni a La Manche-csatornán. 2021 novemberében egyetlen nap alatt rekordszámú, 1185 menekült próbált átkelni a csatornán.

- Spanyolország: Ceuta és Melilla -

Európának csak két övezetben van szárazföldi határa Afrikával, a Marokkó északi partvidékén fekvő két spanyol enklávénál, Ceutánál és Melillánál. Egyes civil szervezetek többszöri bírálata ellenére mindkettőt több kilométernyi kerítés és szögesdrót veszi körül.

 {
 "excerpt": "Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott az lengyel-belarusz határon, az AFP leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.\n",
 "creationDate": "2022-02-03",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/vedofalak-epulnek-europa-korul-a-menekultek-aradata-ellen/",
 "language": "hu",
 "categories": "News|Terrorizmus és biztonság",
 "media": "Infographic|Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2022/01/000_9XA7CB1.jpg",
 "status": "publish",
 "authorId": "6",
 "author": "afp"
}